Végre itt a jó idő, amikor is kezdetét veheti a kirándulások, kiruccanások, terepszemlék és egyediségek meglátogatásának a szezonja. Egyesek leginkább a hazai csodákra kíváncsiak, és pontosan ezért keresik fel a Godolloibarokkev weboldalt, ahol temérdek minden megtudható a Gödöllői Királyi Kastélyról, Magyarország egyik legnagyobb és legszebb barokk épületéről.
Ennek a másik ismert neve a Grassalkovich-kastély. Ennek a története az 1700-as évek elejéig nyúlik vissza.
Az épületben egy nagy díszterem és még egy kisebb színház is található. Az előbbi alapterülete 170 négyzetméter, és a színházhoz kettős páholysor és valóban színvonalas színpadtechnika is hozzátartozik.
Mivel a kastély sem áll ellen maximálisan az időnek, ezért a 20 század végén szükségessé vált a felújítás. Mára már ez egyet jelent azzal a hellyel, ahol különböző rendezvényeket, előadásokat és koncerteket lehet igen elegánsan és csodálatos atmoszférában lebonyolítani.
Akit valóban érdekel ez a hely, az nyugodtan látogasson el a Godolloibarokkev oldalra. Itt például az is megtudható, hogy a látogatókat egy impozáns kert is várja, ami három részből áll: alsó és felső parkból , illetve nem maradhat ki a herceg mulatókertje sem.
Ezen adottságok megmagyarázzák, hogy hazánkban miért annyira felkapott a Gödöllői Királyi Kastélyról. Érdemes még jobban megismerkedni a hellyel a Godolloibarokkev honlapnak köszönhetően. Akit persze valamilyen oknál fogva nem nyűgöz ez le és egy külföldi helyet szeretne meglátogatni, ahol extrémebb dolgok is kipróbálhatóak, kötelezően a Gurmania oldalára kell kattintson. Itt számos olyan lehetőség ragadható meg, aminek hála az ember egy külföldi helyre utazhat el, ahol még a síelés, snowboardozás is kipróbálható.
Az oldalon kiderül, hogy azok igen jól járnak, akik még nem foglaltak le téli szállást egy sípálya közelében, hiszen az itteni szolgáltatások miatt ez gyorsan és gondmentesen megoldható. Sőt, a Gurmania annyira profi, hogy sífelszerelés-kölcsönzéssel, -forgalmazással is foglalkoznak az itteni szakemberek.
Sokak nagy vágya az Ausztria síparadicsom meglátogatása, amit bizony könnyedén valóssággá varázsolhat a honlap.
Itt egy sí apartman a szomszédos országban igen reális, pénztárcabarát áron foglalható le.
A kis weekend ház neves sípályák közelében számos egyedi élményt kínál azoknak, akik mindig is szerettek volna valami újat kipróbálni. A Gurmania tehát az egyik legjobb hely, amikor az ember ki akar lépni az unalomból és megszokottságból. Ajánlott hát alaposan átnézni az itteni cikkeket és megtalálni azt az apartmant, amelyik minden szempontból tökéletesnek bizonyul egy hosszabb vagy rövidebb kirándulás erejéig.