Vannak olyan fűszer- és gyógynövények, amelyek napjainkban egyre népszerűbbek lettek, mintha újra felfedezték volna bennünk a sok lehetőséget és fantáziát.
Éppen ezért, a levendula ültetése egyre több embert érdekel, és sokan kérnek tanácsot ezzel kapcsolatban, hogy otthonukban is megtalálható legyen, ne kelljen minden alkalommal elmenni egy üzletbe érte.
Közkedveltségén valószínűleg az is sokat dob, hogy egy nagyon könnyen kezelhető növényről van szó, így a kezdő kertészeknek sem lesz nehéz dolguk. A levendula ültetése történhet magok által is, ilyenkor pedig az általánosan elfogadott nézetek szerint, a februári és a márciusi hónap a legalkalmasabb, aztán ősszel, amikor már kifejlődik a palánta, jó ha nem hagyja tovább a cserépben, hanem talál neki egy végleges helyet.
Persze arra is van lehetőség és ezt talán többen is választják, hogy rögtön nagyobb tövet vásárolnak, konténeres kivitelezésben. Ilyenkor a levendula ültetése nem okoz annyi gondot, hiszen csak arra kell vigyázni, hogy olyan talajba helyezze, ahol kellően megerősödhet.
Ilyenkor arra kell mindenképpen odafigyelni, hogy egy jól meggyökerezett típust vegyen le a polcról vagy a kertészetből, mert csak azzal érhet el sikereket. Sokan úgy gondolják, amikor elolvassák a levendula ültetés útmutatását, hogy egy szárazságot is jól bíró virágról van szó, ami részben persze igaz is, de a gondoskodást mindenképp meg fogja hálálni.
Amikor egy cserépből áthelyezi egy másik táptalajba, ne feledje, mennyire fontos az első hetekben, hogy elegendő vizet kapjon, ami mindenképpen szükséges a szárba szökkenéshez. Az illat miatt nem véletlen, hogy a hölgyek nagy kedvence ez a növény, de azért, hogy ezek az illóanyagok még intenzívebb hatást fejtsenek ki, a levendula ültetése a naposabb, melegebb helyekre ajánlott. Az esti öntözésről viszont feledkezzen el, mert ezt nem viseli olyan jól.
A meszes talajon is ugyanúgy virágzik, így akár sziklakertjének is gyönyörű dísze lehet, itt is csak arra kell figyelni, hogy a folyadék elérje a töveket. Akár a rózsák közé szeretné elszórtan telepíteni, akár egy egész ágyást akar kialakítani a ház tövénél, ez a növény örök éke lehet az udvarának, hiszen kellően eredeti és klasszikus is egyben.
A levendula ültetése valóban hálás feladat, hiszen nem igényel a későbbiekben extra munkát a gondozása, de a virágzás időszakában megéri különböző tápanyagokat is eljuttatni a tövekhez, hogy szebb eredményt érjen el.
Ha a jótékony hatását is szeretné élvezni ennek a növénynek, akkor döntsön az otthoni levendula ültetése mellett!